"Kinyilatkoztatás. A Legfelsőbbtől. Míly kevés és míly bizonytalan, hogy az valóban szent írás. Már az írás szó is hamis, hisz a kinyilatkozás mindig szóbeli. Szól a Legfelsőbb, majd annak szócsöve, s van ki meghallja, s van ki félrehallja azt. Van ki meghallja s mélyen magába zárja s van ki világgá kürtöli, nem tudva, hogy szavai gyakorta inkább csak ártanak. Hangzik a szó, a kinyilatkozott, békésen csendesen, nincs benne indulat nincs benne semmi sem, mi akarás volna, vagy kívánt vágy hangzata. Csak a puszta igazság. De oly csöndben, hogy ki közel nem ül, annak tán ajkaknak dallama. Kellemes, simogat, andalít, megrohan, de értelmét ki érti, ki távol van s ostoba? Száll a szó, száll a hang, egyre csak száll tova, de oly sok a hallgató, ki nem hall meg hangokat. Nem hall, mert tekintget, szerteszét bólogat, keresi értelmét annak, mit szem föl ugyan nem foghat. A kinyilatkozás mindig hang, sosem megnyilvánulás, hisz a megnyilvánuló képe csak oly tartományban hullámozhat, mi a látónak látható. A Legfelsőbb pedig, minden látható tartományt meghalad. Jön hát az írás, jeleknek halmaza s van; aki megérti s van; aki nem olvas. Szólt a szó kevésnek, írás meg vándorol, kézről kézre, szemtől szemhez, olvasva, felfogva, értve; oly sokszor félre s jól ki is forgatva. Úgy tartják, hogy a Legfelsőbb szava, mint a pompázó Nap. De a hozzá fűzött bármíly más értelem, csak gyertyaláng pislogás. Még ha milliárd gyertyát is gyújtunk egy csokorba, s ha mögé még tükröt is tartunk mi szorozza, ez mind Nap fényének csak paránya. S hol van még a MINDEN. Csak a Napról, ha esett szó s csak addig, hogy mint ragyog."
(Részlet a Jásztörténet című írásomból)
Kinyilatkoztatás
2010.01.07. 07:49 | B.Balarám | 1 komment
Címkék: teozófia
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
B.B.Balarám 2010.01.07. 22:24:10
Levéljáró
Van egy madár; levéljáró, hogy is néz ki egymindegy. Egy mért fontos, hogyan lépdel vízinövény levélre. Van egy növény; vízi növény levélzete vízen ring, mi formája szirma, szára az hogy milyen mindegy is. Átkelnél a vízi tükrön, hogy teheted nagy talány? Hidat verni képtelenség ha csak egyszer hágnád át. Kövesd hát a levéljárót, mikor útban akadály. Lépkedj szépen egyről egyre, nincs itt semmi nagy talány. Nincs hát persze csak ügyeljél két levél közt mit tegyél, mivel lábad bizony kettő kell hozzá így két levél. Egyik lábad egy levélen, másik nyugszik másikon, így jutsz által biztonságban, ne veszítsd el a nyomot. Mondhatod azt; - Lehet talán sánta is e példázat - de azt hidd el egy helyt nem lész, egy levélen két lábbal. Hogyha megállsz levél süllyed, víz meg ellep odavagy egy levél csak egyet bír ki, ne állj kedved ne lohaszd. Mozdulni kell, menni egyre ez ember természete, megtorpanni egyre állni, helyben egyben nem lehet. Igen ám, de biztos lépést csak az ád ha lábbal érsz, bizton aljat ami elbír nem hagy cserben, ki nem tér. Legyen ezért szilárd levél minden miben kapaszkodsz, járatlanság tudás híja biztonságot nem ad jót. Erősítsd a levélzetet, mint a szikla oly legyen, az is miről ellépsz egyre s az is mire érkezel. Kettő között ingovány van, mindent fojtó süppedék, kerüld messze: - Neked véged! - hogyha levél közé lépsz. Azt is mondják bölcs tanítók; örök mozgás egyik út, másik pedig az hogy biztont, erőt tudjál legalul. Az is fontos -el ne feledd- hátra hagyni úgy lehet, dolgot hogyha előtted egy sokkal üdvözítőbb hely. Ha nem biztat mi elöl van, nem mersz lépni nem is vágysz, min meg topogsz nem bír soká, elmarad a változás. Elmarad, hogy legyen másként, legyen úgyan ahogy jobb, de ne feledd mindkét lábad jó szilárdan megálljon. Régiről el úgy rugaszkodj, hogyha erős már az új, de újra is úgy helyezkedj, ha a régi támaszt nyújt. Így kövesd a levéljárót, lásd a példát mindenütt, ne csak rohanj eszed vesztve, tanuljál természettül. Ne csodáld a káprázatot múló szeszélyt víziót, figyelmesen éld az élted, tanuld ki a csíziót. Persze mindez csak akkor megy hogyha által kélni vágysz, ha a mocsár neked vonzó, maradjál de pórul jársz.