A Magyar Teozófiai Társulat Forrás Alosztálya idén kezdte meg működését.
Tagjaink közül néhányan arra gondoltunk, hogy a manapság egyre elterjedtebb internetes naplók kínálta lehetőségeket is kihasználjuk arra, hogy a teozófiával kapcsolatos gondolatainkat, tapasztalatainkat megosszuk az érdeklődőkkel.
A teozófia kiterjedt irodalommal rendelkezik az élet, az ember és a lelki fejlődés vonatkozásában. Mi azt kíséreljük meg, hogy az érdeklődők számára némi betekintést engedjünk abba, hogy a mindennapok során felmerülő problémákról, kérdésekről teozófiai szemlélettel, és persze más-más személyiséggel hogyan gondolkodunk, vélekedünk.
Emellett a napi aktualitásokkal kapcsolatban is igyekszünk bemutatni a témához kapcsolódó teozófiai gondolatokat.
Adyar, a Nemzetközi Teozófiai Társulat központja
B.B.Balarám 2010.01.05. 10:22:40
tshutau7 2010.01.05. 13:02:54
B.B.Balarám 2010.01.05. 14:42:52
tshutau7 2010.01.05. 16:08:26
Írásod első része példa arra, hogy ezen a területen a logika tökéletesen hasznavehetetlen eszköz! Itt már csak az átélés, az intuitív felismerés használható, amit viszont nem lehet szavakba (a logika eszközébe) foglalni.
Hasonlatokkal ugyan megközelíthető, de az sem tökéletes módszer, mert ugyanazon a hasonlaton, saját ismereteitől függően mindenki mást ért.
Az a mondás, hogy "MInden Istenben van és mindenben Isten van!" , logikával értelmezhetetlen, átéléssel viszont felfogható. Minden misztikus ezen az úton jár - de akárhogy próbálja, nem tudja továbbadni az élményeit.
Röviden: tapasztalni tudom, elmondani nem!
A második részhez: minden hasonlat sántít, ha egy bizonyos határon túl akarjuk használni - ha úgy jobban tetszik: az értelmezési tartománya véges, azon túl használhatatlan.
A harmadik részhez: megint csak a jólismert mondást tudom idézni:
"Beléphetsz a fénybe, de a lángot nem érheted el." A szikra is a fényben létezik, de 'önállósága' véges, mert visszatérve a tűzbe éppen ez az önállóságs tűnik el.
B.B.Balarám 2010.01.05. 23:32:59
tshutau7 2010.01.06. 16:40:38
Azt a mondást, hogy „benne élünk, mozgunk és létezünk”, te hogyan értenéd?
Aztán: ha „benne élünk” valamiben, vagyis részei vagyunk valaminek, ami mindenképpen több/nagyobb, mint mi, akkor hogyan tudjuk megállapítani, hogy ez a nagyobb ’honnan jön, hová tart, stb.’ ? –
Ha úgy jobban tetszik: fel tudja-e fogni a rész, hogy mi az, aminek része?
Nézzünk egy példát: ülsz egy helyiségben, ami minden oldalról zárt, nem látsz ki az ablakon és nem ismered se az ablak, se az ajtó kinyitásának módját. Kizárólag csak a helyiségben adott jellemzőket (méretek, formák, a fal anyaga, stb.) tudod vizsgálni, semmiféle(!!!) más adatod és vizsgálati lehetőséged nincs. –
Ezek után válaszold meg a következő kérdéseket: Milyen épület része ez a helyiség? Az épületen belül hol helyezkedik el? Mi az egész épület és mi a benne feltehetőleg folytatott tevékenység? Kik vannak az épületben és mit csinálnak? Stb.
Nos, sikerült? –
Szóval, valahogy így vagyok a te kérdéseiddel is.
Üdv: Tamás.
B.B.Balarám 2010.01.06. 22:48:11
T.Viki · http://forras.eu 2010.01.07. 09:54:39
________
Kedves Balarám! Az első hozzászólásodra reagálva, teljesen egyetértek azzal, nem mindegy, milyen információ jut el 100 millió nézőhöz, és abszolút megértem, hogy szükségét érzed a pontosításnak, ezt meg is köszönöm!
Már csak azért is örülök, mert a hozzászólásoddal egy új szempontra hívtad fel a figyelmet, ami számomra is nagyon fontos kérdés, mégpedig az, hogy egy-egy sikeres filmnek milyen jelentős, tömegek gondolkodását befolyásoló hatása van.
Idézve a hozzászólásodból: --„Az Ősi Bölcsesség tanítása szerint az élőlények, Isten gyermekei, korszakokon át fejlődnek, míg maguk is Istenné válnak.” Biztos, hogy ez így van?"--
Nem biztos, de ez egy olyan terület, amiben mindenki magára van utalva, hogy milyen tanokat fogad el, és milyet nem. Az Ősi Bölcsesség, a teozófia ezt tanítja, és én ezt érzem elfogadhatónak. Ettől még lehet másképp, és főleg lehet másnak más az elfogadható...
Mindenesetre, ha ebből indulok ki, számomra nem "szentségtörés" Avatárnak tekinteni egy embert. Bizonyos szempontból azok vagyunk. A monád, a mi végső Énünk egylényegű az Atyával. Ahogy Powell írja A kauzális test-ben:
--"Ezeket a monádokként ismert tudat-egységeket Fiakként írják le, akik a teremtés korszakának kezdete óta az „Atya kebelében” tartózkodtak, és akiket még nem „tett tökéletessé a szenvedés”. Ezek mindegyike – az athanázihitvallás szavai szerint – „egyenlő az Atyával istenségüket tekintve, de alacsonyabbak az Atyánál emberségüket tekintve”. "--
_________________
--"Ha Egy az Isten, akkor a sok-sok isteni gyermek miként lehetne Ő? Vagy ha Isten hiányt szenvedne az által, hogy isteni gyermekeinek „beléolvadására” volna szükséges, akkor Ő miként lehetne TELJES? Vagy ha nem teljes, miként lehetne Isten?"--
Ez egy nagyon jó felvetés, és egy olyan kérdést érint (miért történt/történik a teremtés?), amire, ha jól tudom, még a teozófia nagy tanitói is azt mondták, hogy egyelőre csak találgathatunk, hogy miért tette, teszi ezt Isten.
Csak a saját elképzeléseimet tudom mondani, ami természetesen kétes értékű, viszont nehezen hinném el, ha bárki azt állítaná, hogy ő biztosat tud erről a kérdésről.
Tehát véleményem szerint a Teremtő nem azért teremti a világot és az élőlényeket, mert szüksége van rá, hanem mert ezt akarja. Annie Besant szerint életet akar adni.
Nem zárom ki a lehetőségét az analógia törvénye alapján annak, hogy az élővilágban megfigyelhető létfenntartási, szaporodási kényszer Isten egyik "tulajdonságának" a leképződése az alsó világokban, és ez a "tulajdonság" lehet a magyarázata a teremtésnek is, vagyis "a természetéből fakad".
Persze ezek csak agyalások és lehet, hogy nagy butaság, mindenesetre szeretettel ajánlom olvasásra, vagy újraolvasásra Annie Besant Ősi Bölcsesség című könyvének X. fejezetét, ami az Áldozat törvényéről szól. Ebből való a következő részlet:
_____
"Az önmagában létezés teljes nyugalmának boldogságából a tevékenységbe való átmenet a Logosz áldozata.
Ez az áldozat a világegyetem végéig folyik, mert a Logosz élete az egyetlen alapja és támasza minden külön „életnek”. Ő szorítja bele életét az önalkotta formák millióiba, magára véve mindazt a korlátozást és elhatárolást, amelynek minden forma alá van vetve. Kitörhetne ő bármelyikből bármely pillanatban, és ő, a végtelenség ura, dicsőségével eltölthetné a világot, de ő a formákat inkább magasztos türelemmel, lassú fokozatos kiterjesztéssel viszi odáig, hogy olyan határtalan erejű, önálló központot alkothassanak, amilyen ő maga.
Ezért zárja magát formába és viseli el mindaddig a tökéletlenséget, amíg a tökéletességet el nem éri, amíg teremtménye hozzá hasonlóvá de saját emlékei fonalával vele eggyé nem lesz. Így életének a formákba öntése része az eredeti áldozatnak, és benne van az örök Atya üdvössége, aki gyermekeit, mint különálló életeket küldi ki, hogy mindegyik soha el nem múló azonosságot fejlesszen ki, és mindegyik a saját alaphangját adja hozzá a többiekéhez az örök dalban, amelyet az üdvösség, az értelem és az élet dalol.
Ez az áldozat természetének lényege – bármilyen más elemek vegyüljenek is a központi gondolatba –, az élet önkéntes kiárasztása, hogy mások is részesüljenek benne; élet adása és más lények életben tartása mindaddig, amíg önállóvá nem lesznek, és ez csak az isteni öröm egyik megnyilvánulása."
Üdvözlettel: Viki
T.Viki · http://forras.eu 2010.01.07. 10:15:40
B.B.Balarám 2010.01.08. 11:28:59
B.B.Balarám 2010.01.08. 11:31:17
T.Viki · http://forras.eu 2010.01.17. 13:43:00
Olyan kérdéseket feszegetsz, amikre nem tudom a választ. Vannak leírások, elképzelések és elméletek, ezeket érdemes megnézni, és érdemes bízni abban, hogy egyszer majd választ kapunk az ilyen kérdésekre. Mindenesetre pár gondolatomat azért leírom ezzel kapcsolatban.
"Az általad fölvetett Powell is gondolat kritikájaként: Az Atya kebelében tartózkodó lények ha tökéletlenek, akkor az Atya tökéletlen. Az én Atyám tökéletes és a kebelében tartózkodók is. Ha a Teozófia azt tételezi fel, hogy az Atyának is fejlődnie, tökéletesednie kell, akkor a Teozófia számára nem létezik TÖKÉLETES ATYA?"
A teozófia azt feltételezi, hogy a hierarchia, nem csak az ásványvilágtól a Naprendszerünk Logoszáig tart, hiszen látjuk, hogy van a Naprendszeren kívül még néhány dolog :-) Tehát feltételezi - mivel tudjuk, hogy a Naprendszer fizikailag egy nagyobb rendszer része -, hogy a Naprendszerünk Logoszánál vannak fejlettebb lények, akik a mi Logoszunknál magasabb helyet foglalnak el a hierarchiában. Ha így van, akkor a Logoszunk bizony fejlődik.
Ha a tökéletességről beszélünk, a megnyilvánult Logosz nem lehet tökéletes, ha csak a megnyilvánult részét vesszük figyelembe. Hiszen a megnyilvánulás korlátozás. Mivel azonban a pihenés megnyilvánulatlan időszakában is a "kebelében nyugszanak" a fejletlen kis élőlények, így aztán fogalmam sincs.
"Vagy: a létező Atya nem tökéletes, csak az emberi képzelet szüleménye a tökéletes, mint eszmény, de ilyen nincs csak majd végtelen soká lehet, ha megtörtént a fejlődés, a tökéletesedés? +++"
Nem hiszem, hogy az emberi képzelet szüleménye lenne... talán csak másképp értelmezzük a tökéletességet. De hierarchia ide, vagy oda, én el tudom képzelni, hogy létezik AZ ATYA, vagy inkább csak "AZ", Aki tényleg tökéletes.
Viszont eszembe jutott valami. Mi van, ha az Atya tökéletessége éppen abban nyilvánul meg, hogy képes a monádokat kibocsátani magából, képes életben tartani őket, és képes a fejlődésüket biztosítani?
Ahogy például egy ember is akkor képes utódokat létrehozni, ha ő maga kifejlődött, felnőtt. Egy anya nem lesz kevésbé felnőtt és kevésbé kifejlett attól, hogy egy magzat növekszik a méhében... nem tudom, lehet, hogy nem jó a gondolatmenet, de így elsőre számomra jó analógiának tűnik. Mit gondolsz?
"Ha az Atya kebelében lehet tartózkodni, akkor Ő nem lehet nemszemély, nem lehet Tudat – Fiai nem lehetnek tudat-egységek. Tényként fogadom el, hogy tudata csak Valakinek lehet, valaminek (személytelen létezésnek) nem tudok tudatát elképzelni. Ha az egész nagy EGY, vagy AZ egy végtelenül hatalmas tudat volna (csak) akkor is kell legyen Valaki AKIÉ ez a TUDAT. Nem tudok elképzelni személytelenből fölépülő személyt, de természetes, hogy minden személynek van tudata, van személytelen kisugárzása. Tehát a cél számomra csak a Legfelsőbb SZEMÉLY lehet. Szerintem akiknek célja a TUDAT, azoknak lesz majd még egy körútja, hogy azt meghaladva eljuthassanak a tudat birtokosához; eszmény szinten is, megvalósítás szintjén is és ténylegesen is. +++"
Hű, ebbe beleszédültem :-)
De értem ám, és azt hiszem, egyet is értek Veled. Talán csak a "személy" fogalma fejezi ki szegényesen azt, Aki/Ami Ő.
Az EGY-ség létezése számomra eleven valóság, és bárkinek az lesz, amint egy pillanatra átéli. Biztos vagyok benne, hogy minden szó és leírás, amivel ki akarnánk fejezni, teljes kudarcra van ítélve, mert ahhoz, hogy megérthessük, éppen a személyiségünkön, a szavak világán kéne felülemelkednünk.
De meggyőződésem, hogy MINDEN ember számára megtapasztalható az EGY-ség élménye. Azt nem tudom megmondani, hogy hogyan. A meditáció, sőt az ima is előidézheti, de bizony előfordul, hogy "csak úgy" megtörténik. (Kegyelem?)
Visszatérve a Személy/ nem-személy fogalmához...nem tudom, hogy hogy van, de azt elképzelhetőnek tartom (ismét az analógia törvénye alapján), hogy létezik valami az Atya szintjén, ami itt a Földön a "személy"-nek felel meg.
A másik pedig, hogy szerintem nem tudnék mutatni Neked két olyan teozófust, akik ugyanúgy képzelik el az Istent.
Nekem is van Róla egy elképzelésem,ami inkább személyes, mint személytelen, és cseppet sem zavar, hogy esetleg nem éppen így írják a teozófia nagy tanítói. Lehet, hogy egyszer úgy látom majd, mint ők, lehet, hogy mindig másképp fogom látni...ki tudja. Engem az se zavar, ha egy felhőn ülő, hosszúszakállú öregúrnak képzeli valaki, ha őt ez a kép emeli :-)
"Az athanázihitvallás (amit nem ismerek) szerinti egyenlőség helyett hasonlatosság kifejezést gondolok árnyaltabbnak, mert az egyenlő az egyenlő, mintegy ugyanaz, a hasonlóság, meg olyan mint az, de nem az. Pl.: testem összes alkatrésze „én” vagyok, miközben egyik sem vagyok én, hisz igazi lényünk nem ez a test."
Powell úgy írta, hogy egyenlő istenségben, de nem egyenlő emberségben. Én nem tartom szükségesnek az általad írt árnyalást. Megint egy analógiát említenék.
A gyerek ugyanúgy ember, mint a felnőtt. Az élete is pontosan ugyanannyit ér, mert EMBER.
Minden kétséget kizáróan ember, nem kell semmit tennie azért, hogy embernek tekintsék, mert embernek született, és ezt senki sem vitatja.
Mégis vannak dolgok, amiket nem bízunk egy csecsemőre, sem egy 4-5 éves gyerekre... de attól még ember.
Mondjuk tökéletes ember mivoltában, de tökéletlen... nem tudom mit írjak itt... mondjuk tökéletlen "cselekvőképességben".
"+++ Rövidítve okfejtésemet: ha nem ez a test az énünk, ha lényegi lényünk helye az Atya kebelében van, akkor nem az volna az egyedül üdvözítő, hogy EL INNEN? Aminek számtalan tanítás számtalan útját-módját leírja. Követjük azokat? Vagy miért nem követjük? +++"
:-) Bizony, üdvözítő lenne "el innen", de csak, ha már megértünk rá. Az általad említett számtalan tanítás segítségével, természetesen. És igen, hol követjük azokat, hol nem, de a természeti törvények (karma, dharma stb) taszigálnak előre minket akkor is, ha nem akarjuk.
Szép délutánt!
Viki
B.B.Balarám 2010.01.17. 23:04:21